Motoros siklóernyő

A repülési ágak legifjabbika a siklóernyős repülés. Nagyjából 20-25 éves múltra tekint vissza. Kezdetben légcellás ejtőernyők átszabásával, átalakításával próbálkoztak, hogy siklórepüléseket hajtsanak végre velük hegyi starthelyekről, vagy csörlős felhúzásból. Hamar megindultak az önálló fejlesztések, és olyan siklóernyőket fejlesztettek ki, amelyekkel nagyon könnyű elstartolni. Ezáltal ezek a kupolák alkalmatlanná váltak az ejtőernyős ugrások végrehajtására. Így a siklóernyős repülés pillanatok alatt elvált a légcellás ejtőernyős gyökereitől és kialakult a siklóernyős sport.

A mai korszerű siklóernyők már annyira kifinomult aerodinamikai jellemzőkkel rendelkeznek, hogy minimális lejtésű domboldalakon is képesek azonnal levegőbe emelni a pilótát motor nélkül, és több száz kilométeres motor nélküli távrepülésekre is alkalmasak.

Hamar fölmerült az igény arra is, hogy motoros repüléseket hajtsanak végre siklóernyőkkel. Tökéletes repülési tulajdonságaik miatt elegendő egy néhány lóerős kisebb motor a pilóta hátán, aminek segítségével már nem siklórepülést, hanem önálló teljes értékű motoros repülést lehet végrehajtani ezekkel a légijárművekkel.

A motoros repülésen belül is kialakult két fajta megoldás. Egyik a hátimotoros, a másik pedig a trike-os repülési mód. A hátimotorral való repülésnél egy vállra vehető, és hevederzettel a háton rögzített motort használunk a folyamatos tolóerő előállításához. Ez esetben a pilóta lába a futómű, tehát a start lábról, nekifutásból történik. Ez a startmód aránylag kis területet, viszont jó fizikai állapotot és erős lábakat igényel. Ennél kényelmesebb megoldás a trike-os, amikor egy kerekekkel ellátott fémből készült kocsi-jellegű eszközben foglal helyet a pilóta, és űlő helyzetben gurulásból száll föl és le.

Rendszeres légifotózásra a hátimotoros siklóernyő az alkalmasabb. Az egyszerű szállíthatósága és a könnyen végrehajtható startolás-leszállás lehetővé teszi, hogy a fotózandó területhez igazodva azok környékén szálljunk föl éppen akkor, amikor a felvételekre a legnagyobb szükség van.

A hátimotoros siklóernyő egy személyautó csomagtartójában szállítható. Starthoz és leszálláshoz elegendő egy legelő, egy falusi focipálya, egy gátoldal vagy egy tiszta földút. Ez az egyetlen olyan embert szállító motorizált repülőeszköz, aminek már nincs szüksége karbantartott repülőtérre a starthoz és leszálláshoz, és nincs szüksége hangárra a tároláshoz. Ezek nagyon jelentős költségcsökkentő tényezők az üzemeltetésben.

Kisebbfajta áttörést hozott a motoros siklóernyős repülés a légifotózásban. Óriási előnye, hogy kis költségek mellett képes nagy mennyiségű adatot szolgáltatni a földfelszín állapotáról, épületekről, ingatlanokról, kissebb vagy akár sok száz hektáros területekről is. Ezzel a repülési móddal szabadkamerás felvételek készülnek. A függőleges tengelyű fotózás is problémamentesen és többletköltségek nélkül megoldható.

A kis repülési sebesség (30-50 km/h), valamint a kis-, és közepes repülési magasság kitűnő lehetőséget biztosít a bemutatásra szánt terület, épület, vagy település több irányból történő bemutatásához, és a különböző fényviszonyok kihasználásához.

Motoros siklóernyővel egy fölszállásból megvalósítható, hogy akár több száz kép és hosszabb filmfelvétel is készüljön egy adott objektumról (egy lokációs légifotózás). Sok lokációs fotózás esetén igény szerint akár 80-100 km távolság és sok száz hektáros terület is berepülhető. Kutatórepülések, vízrajzi repülések, régészeti kutatások, állatállomány ellenőrzések, geográfiai hajthatók így végre.