Projektjeink
Óbuda
2010. júl. 2. A bejegyzés szerzője: Rákóczi Gábor 0
Óbuda

Óbuda az 1873-ban Budapest néven egyesült három város közül a legkisebb volt, jelenleg Budapest városrésze a III. kerületben.

Az egykori Óbuda Budával és Pesttel való egyesítés előtti területe kiterjedt a mai III. kerületben található városrészek majdnem mindegyikére, kivéve Békásmegyert és Csillaghegyet, melyek Békásmegyer községet alkották, illetve Újlakot és Mátyáshegyet, melyekBudához tartoztak. A jelenlegi Óbuda városrész területe csak az egykori város 19. század végi belterületével egyezik meg.

A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannónia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot a mai Óbuda területén létesítették. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A hivatalos álláspont szerint az Árpád-házi királyok idején több templom, kolostor és egy királynői vár is létesült e területen. (Az Árpád-kori Budának a mai Óbudával való azonosítása azonban nem bizonyított). III. András 1290-ben itt tartotta az országgyűlést, amelynek következménye volt az az óbudai program kiadása. A 14. század végén Zsigmond király egyetemet alapított a városban. A török uralom megszűnése után számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet. Óbuda mezőváros1873-ig önálló település volt. 1872-ben a Budapestről szóló törvény 1873. január 1-jei hatállyal egyesítette Budát, Pestet és Óbudát. A korabeli Óbuda hangulatát Krúdy Gyula művei is megőrizték. A második világháború után létesült lakótelepek tervezésénél nem voltak tekintettel a terület hagyományaira.

Hozzászólás